Meddig bírja egy elektromos jármű akkumulátora?

Minden bizonnyal állíthatjuk, hogy a jövő autója egy elektromos jármű, hiszen nemsokára tömegszámban lesznek elérhetők mindenki számára, ezért is nem árt ha tudunk róluk pár dolgot. Mostani cikkünkben arról ejtünk pár szót meddig bírja egy elektromos jármű akkumulátora.
Meddig bírja egy elektromos jármű akkumulátora?

Miért félünk az elektromos járművektől?

Sokan azért tartanak az elektromos autóktól és eszközöktől, mivel félnek, hogy az akkumulátor egy idő után megadja magát. Sajnos igaz, hogy az áramforrások élettartalma bizony korlátozott és ez az elektromos járművek esetében is így van.

Míg egy átlagos elektromos eszköz esetében maximum pár ezres, vagy tízezres forintnyi kiadásról lehet beszélni még akkor is, ha a probléma csak új vásárlásával orvosolható, addig egy mai modern elektromos meghajtású robogó esetében az akkuk cseréje önmagában több tízezres, vagy autók esetében akár több millió forintos tétel is lehet. Teljesen érthető, hogy ez az összeg elriaszthat azokat az embereket is az elektromos járművek vásárlásától, akik anyagilag is megengedhetnék maguknak ráadásul még a felhasználási szokásaiknak is megfelel.

Mennyi egy akkumulátor élettartama?

Elmondhatjuk, hogy a lítium-ion-os akkumulátorok élettartamát számos dolog rontja mégis a legkárosabb az, amikor készülékünk teljesen lemerül majd azt 100%-ra töltjük fel. Sokan nincsenek azzal tisztában mennyire is káros ez készülékeinkre nézve például laptopjainkra és telefonjainkra. Szakértők állítása szerint 500 ilyen alkalmat bír ki, ami egy telefon akkumulátora esetében körülbelül két évnek felel meg.

Szerencsére nem kell megijednünk, hiszen járműveink esetéven teljesen más a helyzet itt az áramforrásoknak legalább 10 évig bármi jelentős kapacitáscsökkenés nélkül üzemelnek. De ha ez a tény sem nyugtatott volna meg minket eléggé akkor jó, ha tudjuk hogy többféle védelmi mechanizmussal látták el az elektromos járműveket a mérnökök annak érdekében, hogy hosszú távon használhassuk járműveinket. A beépített védelem úgymond nem engedi azt, hogy teljesen lemerítsük járművünket majd ezt követően 100%-ra töltsük fel.

Mi az a töltési ciklus?

A töltési ciklussal kapcsolatban az egyik legnagyobb félreértés az, hogy sokan hiszik azt, hogy minden egyes töltés egy teljes töltéssel egyenlő. Nagyon fontos tudnunk azt, hogy ha például 60%ra töltjük fel készülékünket az nem egyenlő egy egész töltéssel mivel egy teljes töltés esetében 0-ról 100%-ra töltjük fel akkumulátorunkat.

Mikor megy tönkre az akkumulátor?

Szerencsére elmondhatjuk, az akkumulátorok kapacitása a legtöbb esetben a 600. töltési ciklus után is még mindig 90% körüli. Ez annyit jelent, hogy például egy elektromos robogót tekintve annyit jelent, hogy egy kezdeti 51 kilométeres hatótáv ezután 46 kilométerre csökken.

Összegezve

Tehát sokan ugyan félnek, az elektromos autók akkumulátorának élettartamától, de ma már ezek is hosszú élettartamú, biztonságos működésű elemek.

Kapcsolódó cikkek

Meddig bírja egy elektromos jármű akkumulátora?

Meddig bírja egy elektromos jármű akkumulátora?

Ebben a cikkben azzal foglalkozunk, hogy meddig bírja egy elektromos jármű akkumulátora és mire számítatunk az évek múlásával ezen a téren akkumulátorunktól.

Hogyan cserélje ki az autógumikat otthon?

Hogyan cserélje ki az autógumikat otthon?

Ha még soha nem cserélt még gumiabroncsot, akkor talán azon tűnődik, hogyan kell ezt megtenni.